(Dean kezdi)

- Szia.

- Szia.

- Tudod, a tegnapi…

- Nem történt semmi.

- Aha. Csak tudod… már úgy vágytam valakire, aki iránt érezhetek valamit. Akit szerethetek.

- Én csak egy kis gyengédségre. Draco elég durva.

- Igazából… hónapok óta Hermionéba vagyok szerelmes, de még csak észre sem veszi.

- Hmm. Tehát engem akartál helyette, ha már így ide jöttem hozzád?

- Valami ilyesmi.

- Látod, nekem meg ez a bajom. Mindenki mást akar. Senkinek sem vagyok én az eszményi nő. Tudom, hülyén hangzik. Illetve egyvalaki volt…

- Ki?

- Hát… Piton.

- Merlinre, te egy tanárral…?

- Hát… igen. De nem történt semmi! Legnagyobb bánatomra. Valahol mélyen még mindig őt szeretem. Mert Draco mindig mindenkivel összefekszik, te – saját bevallásod szerint – Hermionéért bolondulsz… és Perselus. Ő még mindig úgy néz rám. Mások előtt tagad mindent. Csak mikor senki nem figyel… Látom a szemében azt a fényt. Oh bocs, elkalandoztam.

- Nem baj, folytasd csak. Még senkit nem hallottam Pitonról ilyen áhítattal beszélni.

- Rendben. Hát, rá kellett jönnöm, hogy mindig az elsőhöz vagyok hűséges.

- Mindig? Ezt hogy érted?

- Hát, egy társaságon belül. Vagy attól függ, hogyan ismertem meg. Nehéz ezt elmagyarázni. Lényeg, hogy Piton mindenek fölött áll. Sosem követelőzött. Várt rám. És az volt a nagy hibám, hogy én meg rá vártam. Tudod mit? Azt mondom, próbáld meg Hermionét. Igaz, hogy utálom, de… legalább neked legyen jó.

- Egy szépséghibája van a dolognak.

- Igazán? És mi lenne az?

- Hogy most már téged is szeretlek.

- Az nem szerelem.

- De.

- Rendben. Mielőtt összevesznénk, megyek. Holnap ugyanitt.

- Holnap ugyanitt.